Nemes Tibor hivatalos honlapja FEJLESZTÉS ALATT!









NON RECUSO LABOREM

Szerepek
Nemes Tibor

Színész, énekes, zenész, zeneszerző


Nemes Tibor színművész, énekes és dalszerző 1997-ben született Marosvásárhelyen. Zenei tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, ahol 12 éven keresztül klasszikus zenét tanult, főtárgyként nagybőgőn, valamint zongorán. Már 14 évesen, 2011-ben megalapította első zenekarát, a Veckert. Később Budapesten az Etűd Jazz Konzervatóriumban folytatta tanulmányait jazz-ének szakon, Winand Gábor tanítványaként, majd egy évig a Budapesti Operettszínház stúdiójában képezte tovább magát.


2019-ben felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol Novák Eszter színházrendező és Selmeczi György zeneszerző osztályában tanult, és 2024-ben szerzett diplomát. 12 éve aktívan jelen van az erdélyi és magyarországi művészeti életben, mint zenész, énekes és színművész. Ez idő alatt több mint 500 koncertje és előadása volt.


Színházi tapasztalatait olyan rangos intézményekben szerezte, mint a Vígszínház, az Örkény István Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry és Hevesi színpadai, valamint a Szegedi Nemzeti Színház és a Budapesti Operettszínház.
Pályafutása során több mint 30 színházi és zenei produkcióban szerepelt.


Jelenleg 11 - prózai, musical, operett és opera előadásban játszik országszerte illetve több mint 120 rádió- és televíziós reklám hangja.
2024-őszétől Jákfalvi Magdolna növendékeként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója lett.





Aktuális előadások
Színház, koncert, egyéb programok



MÁRCIUS

  • Hazám, hazám

    Ottó
    2025. március 16.
    17:00
    Pécsi Nemzeti Színház,
    Pécs
    Bánk
  • Monte Cristo

    ifj. Edmond Dantes
    2025. március 18.
    15:00
    Budapesti Operettszínház,
    Budapest
    Monte Cristo

ÁPRILIS

  • MusicalPlusz

    2025. április 6.
    14:00
    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ,
    Budapest
    MP
  • István, a király

    István
    2025. április 24.
    19:00
    Budapesti Operettszínház,
    Budapest
  • István, a király

    István
    2025. április 27.
    14:30
    Budapesti Operettszínház,
    Budapest

MÁJUS

  • Carmen

    José Rivera
    2025. május 10.
    19:00
    Budapesti Operettszínház,
    Budapest
  • Carmen

    José Rivera
    2025. május 11.
    15:00
    Budapesti Operettszínház,
    Budapest
  • Nemes Tibor koncert

    2025. május 16.
    19:00
    Benczúr Ház,
    Budapest
HÍREK
Legfrissebb
Telefon

+36 30 7689773

Email

management@nemestibor.net

Küldj üzenetet!

© , LeadMark Created By DevCrud. All rights reserved Nemes Tibor Minden jog fenntartva!